A harag egy érzés, az ingerlékenység inkább egy hangulat. Az agresszió egy dolog vagy személy ellen irányuló destruktív viselkedés.
Nem maga a harag érzése a probléma. Gond akkor keletkezik belőle, ha a személy aránytalanul sokszor ezen a módon reagál az eseményekre, vagy kellemetlennek éli meg a harag érzését.
A harag különböző intenzitással tud fellépni: a finomabb irritációtól a felfokozott haragig, vagy intenzív dühig.
Az emberek különböznek egymástól abból a szempontból, hogy mennyire hajlamosak a haragra. Akinek hajlama van rá, az gyakrabban és intenzívebben él meg haragot, sokkal több szituációt él meg haragkeltőnek, nehezebben dolgozza fel a harag érzését, és sokkal gyakrabban szembesül a haragjának negatív következményeivel. Ezen a jelenségen pszichoterápia segítségével lehet változtatni.
A kiváltó szituációk sokfélék lehetnek: ha egy cél elérése nehezített (pl. lekéstem a buszt, és ezért késve érek be a munkahelyemre), ha egy igény nem teljesül (pl. a gyerek szeretne fagyit enni, de az anyja nem vesz neki), ha valaki személyében megsértve érzi magát (pl. leszidnak, mert késve érkezem egy megbeszélésre), valaki koncentrációt igénylő feladatot végez, és félbeszakítják (pl. egy vizsgára tanul, és a szomszédban hangos zene szól), valaki frusztrálva érzi magát (pl. egy barát kis idővel korábban lemondja a közösen tervezett utazást), a saját önértékelés érzés egy másik személy által sérül (pl. jó autóvezetőnek tartom magam, és kritizálják a vezetési stílusomat), vagy valaki provokálva érzi magát (pl. egy barátra várni kell).
A harag érzése (amennyiben adekvátan, a helyzethez mérten és mértékben jelentkezik) fontos jelzőértékkel bír. Jelezheti számunkra, hogy átlépték a határainkat, hogy sérülnek bizonyos jogos érdekeink. Jelezheti, hogy meg kell védenünk magunkat, képviselnünk kell igényeinket. Ilyen módon a harag adekvát átélése az önérvényesítés nélkülözhetetlen eszköze.
A Kiesler modell (Kiesler, 1983) egyik szempontja arra világít rá, hogy a domináns viselkedés a másik félnél ösztönösen alárendelődő attitűdöt vált ki. Ugyanígy fordítva: az önalávető viselkedés automatikusan domináns viselkedést vált ki a másik félből. Ilyen módon azok a személyek, akik a haragjukat elnyomják (vagy akár saját maguk ellen fordítják), és nem a szituációhoz mérten élik azt meg, tudattalanul alárendelő pozícióba kerülnek, és ezzel a környezetükből automatikusan dominanciát váltanak ki. Ez olyan ismétlődő helyzetekhez vezet, ahol azt élik meg, hogy elnyomják őket, amely fokozza a bizonytalanságukat. A modell szerint a leghatékonyabb a "barátságos domináns" viselkedés.
A barátságos domináns viselkedéshez is szükség van a harag adekvát megélésére. Ilyenkor a személy határozottságot él meg, miközben képviseli a saját, és figyelembe veszi a másik érdekeit.
Azok az emberek, akik sok haragot élnek meg, de ezt magukban visszafojtják, metakommunikációjukkal (illetve testbeszédükkel) tudattalanul ezt mégis jelezhetik a környezetük felé. Ez a testbeszéd gyakran felerősített formában közvetíti a haragot a környezet felé. Meglepetésként érhetik őket azok a helyzetek, ahol a környezet nem az általuk “mutatni akart” képre, hanem a testbeszédükre reagál. Ennek hatására folyamatosan ismétlődhet az az élményük, hogy nem teljesülnek az igényeik.
A harag akkor válik problémává, ha túl sok van jelen belőle feldolgozatlanul, és ez károsítja a személy családi, munkahelyi és baráti kapcsolatait. A következmény társas elszigetelődés is lehet. Amennyiben dühkitörések vannak jelen, azok bűntudatot okozhatnak, amely önleértékeléshez vezethet. Ha visszafojtott dühről van szó, az fokozhatja a tehetetlenség és a kontrollvesztés érzését. Előfordulhat, hogy a harag az érintett személy számára egyáltalán nem tudatosodik, csak a környezetének tűnik fel a jelenség.
Van, hogy egy bizonyos szituációban, ahol megijedünk és félelmet érzünk (primer érzelem), de a helyzet miatt nem engedhetünk meg magunknak gyengeséget, másodlagosan haragot kezdünk el érezni (szekunder érzelem). Ez a másodlagos érzelem elfedi az elsőt, ami ezután már nem érezhető. Ez rövidtávon segíthet egy helyzet megoldásában, hosszútávon azonban hátrányos, ha bizonyos érzéseink nem kerülnek tudatos szintre (pl. félelem). A tudattalannul lappangó érzések nem válnak feldolgozhatóvá, és előfordulhat, hogy tünetet képeznek.
Azok a személyek, akik a negatív események miatti felelősséget a környezetüknek tulajdonítják, rövidtávon megkönnyebbülést érnek el, hosszútávon azonban fennmarad a frusztráció és a saját tehetetlenségérzés miatt ismétlődően jelentkező harag.
A cél egy rugalmas, szituációhoz mért, szociálisan megfelelő haragmegélési és kifejezési mód kialakítása.
Kiesler D., J. (1983). The 1982 Interpersonal Circle: A taxonomy for complementarity in human transactions. Psychological Review, 90 (3). 185-214.
Steffgen G., de Boer, C., Vögele, C. (2016). Mit Ärger konstruktiv umgehen. Hogrefe Verlag GmbH & Co. KG, Göttingen